Ez a mozgalom nem arra törekszik, hogy a haiti kultúrát a világba exportálja.
Ez nem haiti mozgalom, amerikai mozgalom vagy egyetlen nemzethez, etnikai hovatartozáshoz, valláshoz, politikai filozófiához vagy kultúrához tartozó mozgalom.
Valami sokkal egyszerűbbel és sokkal személyesebbel kezdődik:
Köszönöm.
Haiti gyökereivel születtem, és ez az örökség mindig is része lesz a történetemnek. Zeném, különösen a Kompa, a haiti zenei kultúra természetesen velem utazik.
De Amerika is fontos része a történetemnek.
Amerikában nőttem fel, ahol tanultam, ahol megalapítottam a karrieremet, és ahol olyan lehetőségeket kaptam, amelyek lehetővé tették, hogy a határain túlra utazhassak és megtapasztalhassam a tágabb világot.
Ezt a hozzájárulást hálával kell kifejezni.
És ahogy utaztam, országról országra és városról városra üdvözölt.
Néha ez az üdvözlés jelentős volt. Néha egyszerűen csak egy köszönő személy volt.
Egy mosolyt. Egy kézfogás. Egy kaja. Üzleti megbeszélés. Egy beszélgetést. Egy hotelszoba hosszú út után. Egy idegen, aki útbaigazítást ajánl. Egy család kinyitja az ajtót. Egy város, ami lehetővé teszi, hogy más életformát éljek át.
Minden találkozás része lett az utazásomnak.
Ezért ez a kezdeményezés úgy kezdődik, mint egy művész, aki visszamegy az élete útján, hogy köszönetet mondjon az embereknek és helyeknek, amelyek az út során üdvözölték őt.
Ne mondd el ezeknek az országoknak, hogy milyen kultúrának kellene lennie.
Nem azért, hogy a kultúrájukat az enyémmel helyettesítsem.
Nem azért, hogy az egyik ország személyazonosságát egy másikba exportálja.
De hogy azt mondjam:
Köszönöm, hogy fogadott.
Köszönöm, hogy megtapasztalhattam az országát.
Köszönöm, hogy része lettél életem utazásának.
A személyes hálától a globális háláig
Az első fejezetnek azokkal a helyekkel kellene kezdődnie, amelyek hitelesen kapcsolódnak a saját életemhez.
Ezeket a helyeket meglátogattam, ott éltem, dolgoztam, utaztam, vagy emlékeztem azokra az emberekre, akikkel ott találkoztam.
Az a hitelesség számít.
Nem kellene úgy tennünk, mintha személyes kapcsolatom lenne a világ minden országával, ha nem.
Ehelyett az igazsággal kezdjük.
Ezek azok a helyek, amik megérintették az életem.
És visszatérek, zenével, történetmeséléssel, barátsággal, kulturális elismeréssel és hálával, hogy köszönetet mondjak.
De ez csak a kezdet.
Ha ez a hagyomány létrejön, a kör növekedni fog. Más országok is részt vehetnek benne. Más városok is részt vehetnek benne. Más művészek is részt vehetnek benne. Más családok is részt vehetnek benne. Más generációk is részt vehetnek benne.
Végül az eredeti személyes utazás valami sokkal nagyobbá válhat:
A hála nemzetközi hete
Minden évben egy hét, amikor az emberiséget arra ösztönzik, hogy emlékezzen azokra az emberekre és helyekre, amelyek segítettek nekünk az utazásaink során, és egyszerűen azt mondják: Köszönöm.
A zenén keresztül. Étellel. Művészeten keresztül. Barátságon keresztül. A mesemondáson keresztül. Kulturális csere révén. A közmunkán keresztül. Egy kézfogással. Telefonon keresztül. Egy látogatáson keresztül. Azzal, hogy emlékszel valakire, aki segített nekünk évekkel ezelőtt. Az egyik ország elismeri a másikat. Egy generáción keresztül, megköszönve az előttük álló generációnak.
Megváltozhat a kifejezés. Az alapelvnek továbbra is hálásnak kell maradnia.
Egy 1000 éves hagyomány
Az ambíció nem az, hogy olyan eseményt hozzunk létre, amely eltűnik, amikor az alapítója eltűnik.
A cél egy hagyomány létrehozása.
Az én generációm kezdi. A következő generációnál van. A gyerekeik hordják. És az utánuk következő generációk továbbra is hordozzák.
A megbízatás egyszerű:
A következő 1000 évben évente egy hét kell, hogy megköszönd a világnak.
A jövő generációinak szabadon hozzá kell igazítaniuk a zenét, a technológiát, a nyelveket, a városokat, az ünnepeket és a részvételi módszereket a saját idejükhöz. Nem szabad megkövetelni tőlük, hogy utánozzák az alapítót. Fel kell kérni őket, hogy őrizzék meg az elvet.
Emlékezz, honnan jöttél. Ne feledd, ki segített neked. Emlékezzenek a helyekre, ahol üdvözölték önöket. És köszönje meg.
A technológia meg fog változni. A zene meg fog változni. Az országok változhatnak. Változnak a városok. A generációk változnak. De a hála nem vált elavulttá.
A kultúra szerepe
Minden részt vevő országot ösztönözni kell saját kultúrájának bemutatására.
Amikor elmegyünk Szenegálba, hallgatnunk kell Szenegálra. Amikor Kínába megyünk, Kínát kell hallgatnunk. Amikor Mexikóba megyünk, meg kell tapasztalnunk Mexikót. Amikor Belgiumba megyünk, értékelnünk kell Belgiumot. Amikor Hollandiába megyünk, értékelnünk kell Hollandiát. Amikor elmegyünk Amerikába, el kell ismernünk Amerika hozzájárulását az utazáshoz.
És amikor Haitit ünnepeljük, Haitit is hitelesen kell ünnepelni.
Kompa továbbra is része a művészi identitásomnak, de úgy kell működnie, mint egy zenei hang, ami barátságban utazik, nem úgy, mint egy nyilatkozat, hogy a mozgalom Haitié.
Az elv a kölcsönösség:
Elhoztam a dalomat. Megosztod a dalod. Hallgatunk egymásra.
Ez kulturális csere.
Amerika helye a történetben
Amerika kifejezett elismerést érdemel.
Soha nem szabad úgy tűnnie, hogy a nemzetközi utazás az alap nélkül jött létre, ami lehetővé tette ennek az utazásnak a nagy részét.
Amerika volt az, ahol nevelkedtem és tanultam. Ott építettem a karrieremet. Lehetőséget biztosított arra, hogy a nemzetközi utazás és a nemzetközi kapcsolatok lehetővé váljanak.
Ezért az amerikai hálának nincs lábjegyzete. Ez része az alapító történetnek.
Hasonlóképpen a Haiti iránti hála is a történet része marad, mert az örökség, a család, az emlékek és a Kompa segített formálni a művészt, aki végül beutazta azt a világot.
Ezek az igazságok nem versenyeznek egymással. Ugyanahhoz az élethez tartoznak.
Egyetlen ország sem rendelkezik hálával
Végül a hála nemzetközi hete az emberiségé lesz.
It should never become: “Haiti thanking the world.”
It should never become: “America thanking the world.”
It should never become: “TimTim.Live teaching the world gratitude.”
Az alapító történet egyszerűen:
Egy személy úgy döntött, hogy visszamegy, és megköszöni a világnak, amely segített formálni az életét.
Aztán meghívott másokat is, hogy ugyanezt tegyék.
Így válhat valami személyes egyetemessé.
Az Alapító ígérete
Személyesen nem tudom megköszönni minden embernek, aki segített nekem. Nem tudok minden kézfogást viszonozni. Nem emlékszem minden arcra. Nem tudok minden beszélgetésre visszatérni.
De emlékszem, mit jelentettek azok a találkozások.
És létrehozhatok valamit, ami azt mondja, az én nevemben: nem felejtettem el.
Azoknak az országoknak, amelyek befogadtak: Köszönöm.
A városokba, amelyek üdvözöltek: Köszönöm.
Amerikába, ami lehetőséget adott arra, hogy életet építsek, karriert alapítsak és utazzak: Köszönöm.
Haitire, akinek az öröksége és a zenéje az én művészi hangomon belül marad: Köszönöm.
Az idegeneknek, akik mosolyogtak: Köszönöm.
Azoknak, akiknek a nevére már nem emlékszem: Köszönöm.
Azoknak, akik egyszerűen csak üdvözölték: Köszönöm.
És azoknak a generációknak, akik öröklik ezt a hagyományt:
Kérem, folytassa.
Nekem nem. Egyetlen ország számára sem. Egy kultúrához képest nem. De az emberiségért.
Az 1000 éves megbízatás
Minden évben egyszer, egy hétig, emlékezz.
Emlékezzetek az emberekre. Emlékezzenek a helyekre. Emlékezz a lehetőségekre. Emlékezz a kedvességre. Emlékezz az utazásra.
Akkor mondd: Köszönöm.
És ha a generációdnak vége, add át ezt a felelősséget a következőnek.
Ezer évig.
És talán, amikor ez az 1000 év eltelik, egy másik generáció úgy dönt, hogy a hála újabb ezret érdemel.